Megduplázzák az egészségügyi dolgozók fizetését Szlovéniában a járvány idejére. Egészen szép összeget vihetnek haza: – Kérjük egy megosztással jelezze, ha Hazánkban is Így kellene eljárni!

Megduplázzák az egészségügyi dolgozók fizetését Szlovéniában a járvány idejére. Egészen szép összeget vihetnek haza: – Kérjük egy megosztással jelezze, ha Hazánkban is Így kellene eljárni! Mutatjuk a pontos részleteket:
A koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét a szlovén kormány, jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden. A kormányfő hozzátette: ezzel egyidőben rendkívüli támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a cégeket, hogy átvészeljék a válság első néhány hónapját. Ha az elhúzódna, újabb csomagokról döntenek majd. A benyújtott törvényjavaslat, amiről pénteken szavaz a parlament, többek közt tartalmazza, hogy a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után az állam kifizeti a járulékokat, rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők,az egy vagy két főt alkalmazó mikrovállalkozások a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük.A járvány idejére az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.A kedden bejelentette csomag értéke mintegy 2 milliárd euró. Forrás: MTI